A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.pályázatot hirdetett a Határtalanul program megvalósítására hetedikes tanulók részére.
A sikeres pályázat jóvoltából iskolánk 40 tanulója és 4 pedagógusa május 01. és 05. között Székelyföld nevezetességeit kereste fel. Lehetőségünk nyílt eljutni Nagyvárad, Kolozsvár, Székelyudvarhely, Szelykefürdő, Korond, Farkaslaka nevezetességeihez, valamint megcsodálhattuk a Békás-szoros, a Gyilkos-tó és Szovátán a Medve-tó szépségét.
A kirándulás teljes költségét (ellátás szállás, utazás) a pályázat finanszírozta.
Minden igazhitű magyar ember vágyik arra ,hogy legalább egyszer az életben megcsodálhassa ezt a gyönyörű tájat. Iskolánk tanulói átélhették ezt. Akármerre indultunk közös kultúránk és történelmünk alapkövét találtuk. Nincs ember, aki ne vágyna ide vissza és nincs ember, aki ne érezné itt magáénak Tamási Áron sorait: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
A Határtalanul pályázat keretében intézményünk 40 tanulója 2024.05.05.-05.08. között a Felvidéken egy csodálatos csallóközi kiránduláson vehettek részt. A kirándulás azt a célt szolgálta, hogy tanulóink az arany háromszög vidékét is megismerjék, történelmi, irodalmi és földrajzi tudásukat szélesítsék. A 4 napos kirándulás alatt lehetőségük nyílt a gyermekeknek megismerni Pozsony, Komárno, Dunaszerdahely, Mikszáthfalva, Gúta látnivalóit, Csallóköz történelmi nevezetességeit, valamint a Bős-Nagymarosi vízi erőmű működését is. Utunk során rengeteg élménnyel gazdagodtunk.
A „Határtalanul” pályázat keretében 36 serényis diák 4 kísérő tanárral felejthetetlen kiránduláson vett részt Erdélyben 2023.05.30.-2023.06.02. között. Az 1. nap lehetőségük nyílt megnézni Arany János szülőházát, a híres Csonka-tornyot, Aradon a vértanúk emlékművét. Másnap Marosillyén Bethlen Gábor szülőházánál érdekes történelem órán vettek részt a gyerekek. Utána megnézték Vajdahunyad várát, délután pedig felsétáltak Déva várához. A 3. napon Gyulafehérvár felfedezése volt a program. Délután érkeztek meg Toroczkóra. Az utolsó napon Nagyvárad nevezetességeit nézték meg a tanulók. Ezután indultak haza.
A kiránduláson részt vett tanulók felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.
2023. április 18-án részt vettünk a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Putnoki Tagozatának Ne dobd ki, használd újra! című kézműves foglalkozáson.
Akár körzetes, akár nem körzetes iskolába kívánja beíratni gyermekét, mindenképpen jelentkeznie kell az általános iskolánál, amely jelentkezés online módon vagy személyesen (lásd lejjebb)történhet meg.
Amennyiben Ön nem a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti körzetes iskolába íratná be a gyermekét, akkor is meg kell adnia a kötelező felvételt biztosító általános iskola nevét és címét is a jelentkezése során.
Beiskolázási körzethatárok:
Bánréve, Gömörszőlős, Hét, Kelemér, Királd, Sajópüspöki, Serényfalva, Putnok (Szkala B. u., Erdélyi u., Vásártéri u., Gömöri u., Héti u., Bajcsy-Zs. u., Pást u., Rózsadomb, Fancsal u., Sajó u., Akácos u., Táncsics u., Huszár u., Határ u., Pokaj u., Berkenye u., Árpád V. u., Serényi L. tér, Serényi B. u., Kígyó u., Csemete Kert, Andrássy D. u. páros oldala, Mikszáth u., Forrásvölgy, Pogonyi u., Mária-Fürdő , Postaköz, Szőlőtelep, Báthori u., Három Ház, Lehel Vezér u, Mátyás K. tér, Széchenyi tér, Bányász tér)
Tudnivalók: A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumok szükségesek:
a gyermek nevére kiállított személyi azonosító – például születési anyakönyvi kivonat, vagy személyi igazolvány, vagy útlevél,
lakcímkártya,
TAJ-kártya,
Sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, adatok megadása kapcsán Ön segítséget kérhet a gyermeke óvodájától – óvoda OM azonosítja, gyermekük oktatási azonosítója tekintetében. Természetesen iskolánk fenntartója, a Kazincbarcikai Tankerületi Központ is rendelkezésre áll a körzetes iskolákkal kapcsolatos információk, az online vagy a személyes beiratkozás rendjével kapcsolatos kérdések esetén.
A beiratkozási eljárás során vagy annak lezárása után legkésőbb két héten belül Önnek nyilatkoznia kell arról, hogy gyermeke számára hit- és erkölcstan vagy etika órát választja. A hit- és erkölcstan tantárgy választása esetén meg kell jelölnie, hogy melyik egyház hit- és erkölcstan oktatásának megszervezését kéri majd gyermeke számára. Az iskola a hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos, az egyházaktól kapott információkat feltünteti a honlapján.
Amennyiben módosítani kíván a már elektronikusan beküldött adatokon, akkor ezt úgy teheti meg, hogy jelzi (telefonon:06-48-430 036, vagy e-mailben: serenyialt1928@gmail.com) az adott intézmény részére a visszavonási vagy adatmódosítási szándékát. Az adatok módosítását az intézmény a KRÉTA felületén a kérés alapján elvégzi. Amennyiben a szülő visszavonja gyermeke jelentkezését, ennek következményeként a BÁI felületen az iskola a benyújtott jelentkezésre a szülő kérése alapján elutasító határozatot hoz, és az intézmény saját rendszerében a gyermek adatait a „Beiratkozás visszavonva” státuszba állítja. Ezen műveletek elvégzését követően Ön ismét be tudja nyújtani gyermeke jelentkezését egy másik iskolába.
Az online beiratkozás esetén a beiratkozáshoz szükséges eredeti dokumentumok bemutatására a 2021/2022. tanév első napjáig (2021. szeptember 1.) kerülhet sor.
A beiratkozás adatainak felvétele indokolt esetben személyesen is történhet, a járványügyi veszélyhelyzet miatt megkövetelt egészségügyi szabályok szigorú betartása mellett Kérjük a szülőket / törvényes képviselőket, hogy személyes beiratkozás esetén előzetesen iskolánkkal a 0648-430-036 telefonszámon időpontot egyeztessenek! Személyes beiratkozás időpontja:
2021. április 15-16. (csütörtök, péntek) 8.00-19.00 óráig
A fentiek után, akár online, akár személyesen történt a jelentkezése az iskolába, a körzettel nem rendelkező általános iskolai osztályok tekintetében, továbbá a körzettel rendelkező iskolákba jelentkező, nem körzetes gyermekek esetében egyaránt legkésőbb 2021. április 23-ig döntenek a gyermekek felvételéről és ezután küldik el a tájékoztatásukat Önnek.
Sportiskolai beiratkozás: Mivel iskolánk köznevelési típusú sportiskola, ezért évfolyamonként sportosztályt indítunk. A sportiskolai felvétel feltételei: Fizikai felmérés • A kialakult helyzet miatt jelenleg nem tudjuk elvégezni, de amennyiben megszűnik a veszélyhelyzet felvételit tartunk Érvényes sportorvosi engedély • a sportorvosi vizsgálat időpontjáról iskolánk gondoskodik és értesíti a szülőket., • a vizsgálat költsége (2000 Ft/fő). Egyéb feltételek • serényis póló (2000 Ft/db), • ISK tagdíj (2000 Ft/év), • úszásoktatáshoz megfelelő felszerelés.
Egyéb lehetőségek a sportosztály tanulóinak sportolásra a partner egyesületeinknél • PVSE kézilabda (500 Ft/hó/fő), • Putnok FC labdarúgás, • Sajóvölgye Focisuli labdarúgás.
Olvassa el az alábbi dokumentumot, melyben további információt is találhat:
Díjazás: Minden kategória díjazottjainak év kétéltűje témájú nyereményeket postázunk.
Továbbá az óvodás, alsós, felsős és középiskolás kategóriában az első 3 helyezett fejenként 2 db gyermekjegyet nyer a budapesti Tropicariumba. A felnőtt kategória dobogósait pedig 1 darab felnőtt és 1 db gyermek jeggyel díjazzuk.
Eredményhirdetés: 2021. május 10.
A nyerteseket e-mailben értesítjük, valamint a www.mme.hu/khvsz honlapon tájékoztatjuk, ahol a nyertes pályamunkák is bemutatásra kerülnek.
Ismerd meg jobban a zöld varangyot, gyűjts inspirációt, szerezz ihletet az alábbi cikkek elolvasásával!
Örömteli szívvel hívjuk és várjuk gyermeküket a római katolikus hit-és erkölcstan oktatásra a 2021/22es tanévben is.
Ezen az órán gyermekük játékosan, vidám- szeretetteljes légkörben, megismerheti a keresztény értékeket és támpontokat az élethez. Betekintést nyerhet a Biblia színes és izgalmas világába, játékos, énekes, kézműves feladatok által.
A Hittanórák az iskola órarendjén belül kerülnek megtartásra. Amennyiben bármiféle további kérdésük van a megadott elérhetőségeken feltehetik azokat és mindketten örömmel válaszolunk.
Egy olyan világban élünk, amelyben gyermekeinket nap mint nap rengeteg rossz, káros, torz, hamis és félrevezető hatás éri. Soha nem volt ennyire nehéz gyermeknek és szülőnek lenni, mint napjainkban.
A református hittan oktatásban igyekszünk a gyermekekkel megértetni a család, a szeretet, az összetartás, a hit, a céltudatos élet fontosságát. Igyekszünk segíteni abban, hogy felnőttként boldog életet élhessenek.
A Hittanórák reggel 8 és 14 óra között vannak az iskola órarendjébe illesztve.
A hittan oktatást Dérer Tünde Végzi. Szeretettel várjuk a gyermeket az órákra.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) rajzpályázatot hirdet „Mezők éber őre, a cigánycsuk” címmel óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás és felnőtt kategóriákban.
A rajzpályázat témája: a cigánycsuk.
Pályázati kategóriák:
1. óvodás,
2. alsó tagozatos,
3. felső tagozatos,
4. középiskolás,
5. felnőtt.
Pályázni 2021. március 15-ig lehet a következő módon:
-Csak egyénileg lehet pályázni, pályázónként maximum 3 rajz küldhető be
A rajz maximális mérete: A4
Alkalmazható technikák: grafit, színes ceruza, filctoll, zsírkréta, tus, tempera, vízfesték vagy ezek ötvözete
A pályamunka hátoldalán a következő adatokat hiánytalanul kérjük feltüntetni: pályázó neve, életkora, nevezési kategória, szülő vagy felkészítő pedagógus neve, telefonszáma, lakcíme, e-mail címe
A kézzel készült eredeti alkotásokat kérjük postán megküldeni (az alkotást nem tudjuk visszapostázni!)
A pályamű beküldésével úgy tekintjük, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez, a beküldött pályamű kiállításon, illetve interneten való megjelenítéséhez
Kizárólag olyan alkotással lehet pályázni, amely más pályázatokon nem vett részt
A mezei verébnél kicsit kisebb. A nászruhás hím feje, torka és háta fekete, begye és melle rozsdavörös, széles nyakfoltja, keskeny szárnycsíkja és farkcsíkja fehér. A tojón a hímek fekete színét barna helyettesíti, a begy és a mell halvány rózsaszínes, a nyak fehér foltja elmosódott, a farkcsík világos rozsdássárga. A fiatalok foltozott alsótestű tojóhoz hasonlítanak. A farok minden korosztálynál egyöntetűen sötét feketésbarna.
Weight or fat loss ~ total bodybuilding buy primobolan silymarin ~ total bodybuilding.
A hímek itt hallatják rövid, csicsergő éneküket, illetve innen hallhatjuk jellegzetes csuk-csuk jelző- és riasztóhangjukat, ami a jelenlegi magyar nevükben is megjelenik.
A közlemúltig egy fajnak tekintett cigánycsuk, hatalmas elterjedési területe, Európára, Ázsia és Afrika nagy részére kiterjedt. Populációjának mintegy 20%-át tették ki az Európában fészkelő párok.
Mit eszik? Apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg.
Hol él? A sík, domb- és hegyvidékek nyílt, gazos-bokros területek jellegzetes madara. Száraz növényi szálakból álló fészkét a tojó a talajra, fűcsomó tövébe építi. Évente kétszer is költ. Fészekalja alkalmanként 4-7 tojásból áll. Csak a tojó kotlik, a fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki és további két hét múlva hagyják el a fészket. Mindkét szülő eteti őket.
Költöző madár. Rövid távú vonuló, a telet az európai és észak-afrikai területen tölti. Az őszi vonulás dandárja szeptember-októberben zajlik, a fiatalok kóborlása már augusztusban elkezdődik. Tavasszal az első példányok korán, február végén és márciusban megérkeznek, egyes példányok át is telelhetek.
A gyaloglás világnapja alkalmából, 2016. október 26-án kirándulást tettünk az örökbefogadott Pálma-forráshoz. A túrán különböző állomásokon játékos természeti és sportos, ügyességi feladatokat oldottak meg a gyerekek. A forrást és környékét rendbe tettük, majd együtt indultunk vissza. Gyalogoljatok, túrázzatok Ti is! Télen is legyetek sokat a friss levegőn! Fedezzétek fel a lakóhelyeteken található természeti szépségeket, értékeket!
Elkezdődtek a tavaszi kerti munkálatok a Kisvakond iskolakertben. Letisztítottuk a területet és az emelt ágyásokat. A száraz növényeket a komposztálóba gyűjtöttük, majd felástunk egy területet, ahová majd növényeket fogunk ültetni.
Ne dobd ki, használd újra!
2023. április 18-án részt vettünk a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Putnoki Tagozatának Ne dobd ki, használd újra! című kézműves foglalkozáson.